Para-Kovács Imre: Építőtábor
Elképzelhető-e eddig tökéletesebb néppárt, mint amelyben egy asztalnál ül Erdő Péter és Kelemen Anna, míg Rogán Antal megszegi a kenyeret?! Vélemény.
Elképzelhető-e eddig tökéletesebb néppárt, mint amelyben egy asztalnál ül Erdő Péter és Kelemen Anna, míg Rogán Antal megszegi a kenyeret?! Vélemény.
A két egyházfő a béke fontosságát hangsúlyozta, de nem csak a kormánykommunikációból ismert panelekkel.
Bár a férfi évek óta nem dolgozhat papként, a világi eljárás részletei nem ismertek.
Az esztergom-budapesti érsek a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli szentmisén úgy fogalmazott: a harag mélyén néha félelem rejtőzik. Szorongás a jövőtől, attól, hogy holnap nem lesz meleg szobánk, hogy talán a pénzünk nem lesz elég a legszükségesebbre sem.
A plébános maga kérte a felmentését.
Húsz új bíborost kreált a hétvégén Ferenc pápa, ezzel a pápaválasztó bíborosoknak már közel kétharmadát ő jelölte ki. A konzisztórium után Ferenc pápa szimbolikus értékű látogatást tett az első lemondott pápa sírjához, hétfőn pedig háromnapos rendkívüli bíborosi tanácskozás kezdődött a Vatikánban. Mozgalmasak a nyár utolsó napjai a katolikus egyházban.
Gyerekként papnak készült, szeretett egyházi iskolába járni és abban a közösségben létezni Pető Attila, akit 13 éves korától abuzált egy kispap. Története fordulatos: testvére megzsarolta a papot, Attila többször próbálta az egyház elé vinni ügyét, de eleinte nem tapasztalt támogató légkört, később pedig semmit sem tudott arról, hogy alakul az ügye. Idegességében telefonálgatott, azzal fenyegetett, hogy nyilvánosan kéri számon Erdő Pétert, mire feljelentették zaklatásért. A bíróság ezt megalapozottnak tartotta, és kétrendbeli zaklatás miatt megrovásban részesítette. Hogyan élte meg az elmúlt éveket? Mi hajtotta előre? Perelné az egyházat? Portréinterjú Pető Attilával. A cikk az e heti HVG-ben megjelent szöveg hosszabb változata.
Ezen a napon nem mutatnak be szentmisét a katolikus templomokban, mert maga az „örök főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán”.
A bíboros a Parlamentben található Szent Koronáról is szólt.
Az eseménysorozat egy hétig tart, Ferenc pápa tartja a zárómisét.
Ma kezdődik az eucharisztikus kongresszus Budapesten.
A református püspök a Hold utcai református templomban, míg Fabiny Tamás evangélikus püspök a Budavári Evangélikus Gyülekezet templomában tartotta meg istentiszteletét húsvétvasárnap.
A bíboros húsvét alkalmából beszélt arról, hogy az egy éve tartó járvány miatt, sokan el vannak keseredve, de azt tapasztalja, hogy a segítségnyújtás, a családi, rokoni, egyházközségi kapcsolatrendszerek az elzártság ellenére erősödtek.